beszorítva

beszorítva

Gázláng 1944

2020. július 26. - Pillangóasszony

Megnéztem a filmet. Ijesztő mennyi a hasonlóság, az aha-érzés.

Azt hiszem az fogott meg legjobban, mikor a nő kérte a férjét, hogy maradjon vele, mert rosszul van, a férfi meg rávágta az ajtót, és közölte, hogy reméli holnapra jobban lesz. A második terhességem jelentős része erről szólt, hogy segítséget kértem, amit különböző indokollal megtagadott (nem érek rá / ezt már megbeszéltül / tudod, hogy nem tudom, miért zaklatsz ezzel / nincs nekem erre időm / hagyjál békén / stb), míg rá nem jöttem, hogy ezekből maximum megalázó szituáció lesz, más nem.

Persze vannak eltérések is, el nem tűnt semmi, ahhoz viszont ragaszkodott, hogy rendszeresen nem adok a gyerekeknek enni, csak nem veszem észre.

Gázláng

Egy témába vágo Facebook csoportban tettem fel a kérdést, hogy

"Mással is előfordult, hogy azt próbálták meg rábizonyítani, hogy megőrült?

(Azt hiszem részben gyerekelhelyezés, részben meg önigazolás miatt. És nem csak a férjem, hanem a rokonai és az apám is. Utóbbinak nagy rutinja van ebben, anyámmal is ezt csinálta.)"
és azt válaszolták, hogy nézzem meg a Gázláng (Gaslight) című Ingrid Bergman filmet. És erről rögtön eszembe jutott, hogy (ezért?) nem volt nekem internetem míg arra kényszerített, hogy vele töltsem az időt a karantén alatt a nyaralónkban.

Szakemberek

Kértem, hogy ne vigye el a 18 hónapos szoptatott, hasmenéses, begyulladt szemű babát három éjszakára, legyen vele nappal, éjjel meg aludjon velem. Nem volt erre hajlandó, ezért csak Ákost vittem oda neki, amitől nagyon ideges lett.

 

Á: Ez konkrétan gyerekrablás.
P: Nem viheted el három éjszakára!
Á: Nem fogom visszahozni a Ákost, ha most nem adod oda a Arankát!
P: Ányos! Ez zsarolás!
Á: Pillangó nem érdekel, hívhatod zsarolásnak. éppen eleget tettél a gyerekem ellen, láttam a félelmet a szemében. Nem fogom visszahozni, ha nem adod oda.
P: Melyik gyerek szemében láttad a félelmet?
Á: Ákos szemében láttam a félelmet
P: Jaj Ányos, hagyd ezt abba, jó, ezt nem tűröm, hogy gyalázkodj a gyerek előtt!
Á: Neked gyalázkodás én meg láttam a gyerekem szemében.
P: Persze, mert megint azt mondod, hogy fél tőlem. Megint itt vagyunk, és gyalázkodsz!
(...)
P: A Aranka kicsi még, nem lehet elvinni három éjszakára.
Á: Ez a te magánvéleményed.
P: Nem az én magánvéleményem, rengeteg szakemberrel beszéltem Ányos!
Á: Pillangó, én egy szakemberrel se beszéltem aki ezt mondta volna!
P: Mert nem beszéltél senkivel, pont azért!
Á: Azért mert nekem nem kell ehhez beszélnem egy szakemberrel, azért (felcsattan) te hány szakemberrel beszélsz, hogy alhatsz a gyerekeddel? Hánnyal? Hány szakemberrel? Mennyire abszurd már?
P: Az mennyire abszurd, hogy el akarod vinni a begyulladt szemű másfél évest három éjszakára, és amikor kértelek, hogy beszéljük meg, odamegyek, ott leszek végig....
Á: (közbevág) Nem kértél semmit! Faszkodtál!

Tények

- Ha egy kicsit rálátnál a viselt dolgaira, egy kicsit kritikusabban néznél magadra! 

-Akkor nem keltenéd fel a gyereket reggel? Vagy mi az összefüggés? 

-Annyival egyszerűbb lenne az életünk! Ezt a rengeteg - gyűlölködést mind ki lehetne szedni. (...) folyamatosan gyűlölködsz Pillangó! 

-Semmi mást nem csinálsz, csak folyamatosan azt magyarázod a gyerekek előtt, hogy tönkre fogom őket tenni, és, hogy nem veszem figyelembe az érdekeiket. Ez nem gyűlölködés? 

-Nem, nem gyűlölködés, hanem ezek tények! 

Tovább

Félek

‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍‍Kértem, hogy menjen ki a fürdőből, mert pisilnem kell, de addigra már ideges volt valamiért, és ivott is, így nem akart kimenni, majd nem engedte, hogy becsukjam az ajtót, majd hirtelen rácsapta a kezemre.

Ákos kérdezte mi történt, ő a fürdőben volt. Mondtam, hogy rácsukta a kezemre az ajtót. Ákos azt mondta biztosan véletlenül volt. Bólogattam. Ebben a pillanatban elkezdte ütni ököllel izomból az ajtót. Abbahagyta. 

Tovább
süti beállítások módosítása