Megnéztem a filmet. Ijesztő mennyi a hasonlóság, az aha-érzés.

Azt hiszem az fogott meg legjobban, mikor a nő kérte a férjét, hogy maradjon vele, mert rosszul van, a férfi meg rávágta az ajtót, és közölte, hogy reméli holnapra jobban lesz. A második terhességem jelentős része erről szólt, hogy segítséget kértem, amit különböző indokollal megtagadott (nem érek rá / ezt már megbeszéltül / tudod, hogy nem tudom, miért zaklatsz ezzel / nincs nekem erre időm / hagyjál békén / stb), míg rá nem jöttem, hogy ezekből maximum megalázó szituáció lesz, más nem.

Persze vannak eltérések is, el nem tűnt semmi, ahhoz viszont ragaszkodott, hogy rendszeresen nem adok a gyerekeknek enni, csak nem veszem észre.